Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Magamról

pv.jpg

1980-ban születtem Szabadkán. Gyermekkoromat egy délnyugat-bácskai faluban, Doroszlón töltöttem. 1991 óta Szegeden élek, 2011 óta házasságban. Férjem Bene Zoltán, író.
A Tömörkény István Művészeti Szakközépiskolában végeztem alkalmazott grafika szakon, majd a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán szereztem rajztanári és művelődésszervező diplomát. 2011-ben az SZTE JGYPK andragógia mesterképzését végeztem el, 2012 őszétől pedig a Szegedi Tudományegyetem Málnási Bartók György Filozófia Doktori Iskolájának vagyok hallgatója. A PhD-képzés kultúraelméleti alprogramjában a vizuális kultúra változástényezőit kutatom.
Tizenkét évig televíziós műsorkészítéssel foglalkoztam, többek között a szegedi TiszapART TV egyik kulturális magazinjának felelős szerkesztőjeként és a Duna TV Határtalanul magyar című műsorának egyik szerkesztő-rendezőjeként. Dokumentumfilmeket, ismeretterjesztő filmeket ma is folyamatosan készítek.
A szakmát nem csak művelem, de oktatom is a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Szakképzési Központjának tanársegédjeként, ahol többek között televíziós műsorgyártási és műsorszerkesztési ismereteket, médiaismereteket és műsorvezetést tanítok.
A televíziózás és a felsőoktatás mellett folyamatosan foglalkozom festészettel, grafikával, könyvillusztrálással.